Békés karácsonyi készülődés: Ajándékozás

Ajándékozás:

Keserű tapasztalat:

Fel kellett mérjem, én sosem leszek az a típus aki már októberben a Karácsonyra gondol és már a nyáron megvásárolta az ajándékokat, amik becsomagolva várják, az egyik magas polcon, hogy új gazdáikhoz kerüljenek.  Nagy a család, és bár szenvedélyes gyűjtők vagyunk, a pénztárcánk még sincs tele ;). Így a nagy család és a lapos pénztárca igen nagy motivációt jelentett számomra, hogy változtassak ajándékozási szokásainkon.

A megoldás:

A korábban vásárlással töltött idő helyett itthon maradtam, internetet böngészni és kézműveskedni. Ez számtalan előnnyel járt.

Nem kellett megszervezni, hogy mikor tudok elmenni egyedül vásárolni. Ez korábban azt jelentette, hogy az esti fektetés után, de legalábbis apa megérkezése után kezdhettem róni bevásárlási körútjaimat. Sok lehetőségem ilyenkor már nem lévén, a nagy bevásárló központokat "választottam", amik 10-ig, vagy akár éjfélig is nyitva vannak. Másik lehetőség a hétvége, ami december tájékán, már kissé zsúfolt... otthon is és az üzletekben is. Én meg már kiöregedtem a tülekedésből, tolongásból. Ahol meg nem tolonganak oda általában nem érdemes betérni. Vagy azért mert semmi nincs, vagy ugye az árak és a lapos pénztárca összeférhetetlensége miatt.
Az itthon töltött időmet jobban be tudtam osztani. Az ajándék készítésben a nagyok is szívesen besegítettek, hacsak nem kellett késő estig tanulniuk.
Természetesen könnyen, gyorsan elkészíthető és nem utolsó sorban, pénztárca kímélő ajándékokat kerestem.

Néhány ötlet, ha nem akarsz a gép mellett éjszakázni, de szívesen készítenél házilag néhány dolgot ami mutatós és könnyen elkészíthető egy kevés kézügyességgel:

Gyorsan elkészíthetünk szinte bármilyen "kevert süteményt" aminek a száraz hozzávalóit pl. befőttes üvegbe rétegezzük. Fontos, hogy legyenek benne egymástól elütő színek pl. liszt, cukor - fehér; barna cukor, dió - barna; mák - fekete... A maradék hozzávalót és a receptet egy szép papíron mellékeljük. Ha nem akarod törni a fejed itt egy csokis süti recept.

Ez a fürdőbomba nagy sikert aratott minden gyereknél. Én régi muffin sütőformákban készítettem és gyurmás doboz tetejével mintáztam, de bármibe, akár homokozó formákba is tehetjük.

1 csésze szódabikarbóna (kb.180g, gyógyszertárban kapható nagyobb mennyiségben)
1/2 csésze citromsav (kb.110g, gyógyszertárban kapható 100g-os kiszerelésben)
1/2 csésze kukoricakeményítő (a keményítő fele 1/4 csésze rizsliszttel is helyettesíthető, én így készítettem)
kevés (kb.1ek.) bármilyen olaj
pici (1/2ek.) méz
pár csepp ételfesték (én 20-at tettem bele)
néhány csepp illóolaj (már 4-5 csepptől is kellemes illata lesz).

Az ételfestéket a keményítőhöz keverjük, és nedves kézzel összegyúrjuk a hozzávalókat egy tálban, vigyázva, hogy ne pezsegjen el. Formákba rakjuk és éjszakára félretesszük száradni. Radiátoron, vagy a meleg konyhában érdemes tartani. Másnap óvatosan kikocogtatjuk a formákból  és kész.
Csomagolásra rengeteg ötletet találsz többek között itt .

És Jézusnak mit adsz a születésnapjára?
Békés készülődést!
(folyt. köv.)

Békés karácsonyi készülődést! (Stressz nélkül)

Ez a terv már évek óta: "Most elhatároztam, hogy idén békés karácsonyunk lesz," fogadtam meg minden évben. Végül is minden jóra fordult, de az előzmények mindig katasztrofálisak voltak.
DE! a múlt karácsonyunk különbözött minden eddigitől. Elkészültem az ajándékok becsomagolásával, a fa feldíszítve állt, kész volt a vacsora, a lakás kitakarítva... Ühüm, legalábbis elvárásaim alsó határát már súrolta, de ez már jóval a korábbi szintek fölött volt. Korábban már annak is örültem, hogy legalább azt a szobát sikerült kiporszívózni ahol a fa állt. Szóval tavaly teljes volt a siker. Mindezek felett teljesen nyugodt maradtam, nem őszültem meg, sőt, még a frizurám is időben elkészült.
Hogy hogyan lehetséges ez 5 gyerek mellett? Gondoltam megosztom másokkal is tapasztalataimat, hátha más is jár hasonló cipőben.

Nos az első lépés azt hiszem, sok és keserű tapasztalat szerzés volt.
E nélkül az ember nem mer drasztikus változtatásokba belefogni. Nem engedünk a magas elvárásainkból, amíg nem ér minket elég csalódás, amíg úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk átugrani a túl magasra emelt lécet. A békesség a küzdelem után jön. Lehet, de jöhetne helyette is!

Mindjárt itt a békés karácsony! Alig várom... :)

Te készülsz már a karácsonyra?
(folyt. köv.)

"Tanuld meg... szelíd vagyok!"

Talán nem  annyira meglepő, hogy a fenti sorokat nem rólam írták. A szelídség nem tartozik az erősségeim közé, bár nem vagyok elhivatva arra, hogy bárkit megítéljek, még magamat se. De hála Istennek Istenért, aki nem a gyengeségeimre tekint! :)
"Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok" mondja Jézus, Máté evangéliumában a 11. fejezet 29. versében. Az én átfogalmazásomban ez most így hangzik: amikor én ordítok, Ő ajándékot ad és szelíden tanít. Valahogy így:

Szülői értekezleten voltam, leendő elsősöm első szülőijén. Nagyon bosszankodtam, mert jó lett volna otthon befejezni Kabócával a félbehagyott teszteket, de semmire sem volt időm. Mire hazaértünk Fehér Sólyommal az oviból, már úton kellett volna legyek. Csak a szokásos, csak a szokásos... A késés kiváltó oka is közvetve a befejezetlen teszt volt, amivel nem haladtunk a megfelelő tempóban. A feszültség bennem csak növekedett, látván Kabóca szemmel látható érdektelenségét. Ami  persze nem volt az, de mikor sietek, nincs időm átrágni magam az események miértjein. Jön a retorzió, a hangmagasság emelkedik, mígnem arra a gondolatra jutok, hogy jobb lett volna előbb gondosan becsukni minden nyílászárót. Mindegy, különben is, kit érdekel. 2 utcával följebb úgysem ismernek, és a szomszédok sem tökéletesek. Elindulok. Előtte még sebtében fölhúzom magam egy-két apróságon, de remélem, hogy a vezetés alatt lehiggadok majd. Félúton hirtelen belém hasít a felismerés, hogy nem is ma van a szülői, most valahol máshol kellene lennem. A nagy rohanásban nem néztem rá még egyszer a naptárra. "Lehet, hogy ma van Fehér Sólyom évzárója? Nem, biztosan szóltak volna az oviban, mielőtt hazaindultam vele." Mindegy. Egy gyors telefon, és már száguldok is az iskolába. Csoda, mégsem késtem el! Bár semmi jelentősége, mert csupa érdektelen téma, amit már úgy is tudok, hiszen a 3 nagyobb is idejár. Aztán hamarosan kiderül, mikor körbeadják az idei előkészítősök füzeteit, könyveit, hogy mégsem volt jó döntés az előkészítő, mert a fecskefarok íráson kívül már mindent tud, amit egy előkészítősnek tudnia kell. Ráadásul a könyvet amit használnak, itthon is , az oviban is kitöltötte végig. :( Aztán jönnek a szülői kérdések. Teljesen hidegen hagynak. Már mennék, de meg kell beszéljem, hogy Fehér Sólyomnak mégis elsőbe kellene járni, de legalábbis elsős tankönyvek kellenének. Túlélem, megbeszéljük. Mehet az előkészítő, az elsős könyvekkel együtt. Hála Istennek ezért az iskoláért, és a vezetőség rugalmasságáért! Legalább jövőre nem kell rohannunk az anyaggal. Mégsem mentem hiába.
Ráadásul még egy  "ajándékot" is hazavittem. A tanító néni elmesélte, hogyan neveli, segíti a kis diákokat. Ilyeneket mond például: "Nem baj , ha nem jó! Annak fogok örülni, ha megpróbálod." Aztán mást is mondott még: "Megpróbálok családias légkört teremteni, hogy otthon érezzék magukat a gyerekek." Telitalálat mindkettő. Még jó, hogy otthon tanítom a gyerekeket, így nem kell rekedtre kiabálnia magát a tanító néninek, hogy az iskolásaim igazán otthon érezhessék magukat... :( Eszembe jutott, hogy hagytam otthon Kabócát teljesen elkeseredve. Megjegyzem, profin tud elkeseredni. ;o)
Mindenesetre ezt a két mondatot hazahoztam. Bár már megvacsoráztak mire beléptem az ajtón, mégis egy kis bocsánat kérés és bátorítás után a félbe hagyott teszt is hamarosan elkészült. (Csak, hogy egyértelmű legyek, én kértem bocsánatot.)
Az ajándéknak a többiek is örültek, és azt hiszem, mindannyian otthon éreztük magunkat. :o)


Szeretem, ahogy Isten minden helyzetet fel tud használni, hogy szelíden tanítson minket. Megvárja a megfelelő alkalmat, de nem ordítja az arcunkba, hogy mennyire ostobák vagyunk, pedig Ő megtehetné.

Lazulunk, izgulunk

talán látszik a könyv is amiből tanul

Tanév vége felé kicsit lazultunk. Bár, ne lennék máskor sem aggódó és merev! Igazából most jutottunk el odáig olvasásból, hogy Kabóca hajlandó verset tanulni. Persze korábban is tanulgattunk, de nem hitte el, hogy képes felmondani bármilyen egyszerű kis verset kívülről. Félórás műsor, amit nyögve-nyelés majd több órás tanulás? követett, és akkor... Nem még mindig nincs vége a shownak, csak hosszan tartó nógatás és bátorítás után, hallgathattunk meg, több kevesebb hibával, 1 max. 2 versszakot. Már akinek ekkor még volt hozzá idegzete.

Ezt a bejegyzést 2 hete kezdtem írni. Akkor még így nézett ki a tanulás.  Csak lazán... (lásd fotó)
Meg kell mondjam nagyon hatékonynak bizonyult ez a módszer. A tegnapi vacsoránál Latinovits előadásában, Petőfitől Az Alföld c. verset hallgattuk (5.-ben kötelező). Ennek kapcsán Kabóca is előrukkolt tudományával, és testvéreivel egyetemben, ámulva figyeltük a kis művészt, aki talán még Latinovitsot is  megszégyenítve, hibátlanul, szépen hangsúlyozva  szavalta el a Szózatot. Hozzátenném, ilyen még nem volt!

A kép 2 hete készült, a vizsgák viszont most jönnek. Hát én nagyon izgulok. A két havi lemaradásból sikerült egyet letornázni, de azért jól jönne még egy hónap felkészülési idő. Úgy érzem magam, mintha én vizsgáznék. Emlékeim szerint pocsék volt. Szerencsére a fiúk lazán veszik a dolgokat, csak Slami fog pánikolni. Bár, ki tudja...Isten hűséges, és azt hiszem, mi megtettünk minden tőlünk telhetőt.

Te miben vagy jó? Ez történt a múlt héten

Nagymamának valami kedveset akartunk írni az anyák napi képeslapra, ezért megkérdeztem Fehér Sólymot, mi az amit Nagyi a legjobban tud csinálni. A válasz azonnal érkezett: "Hát palacsintát!" Mi mást?!
Az ördög ugye sosem alszik ezért aztán feltettem a következő, nagyonis kézenfekvő kérdést: "És Anya?" Hosszas hallgatás. Már kezdtem megbánni, hogy ilyen butaságot kérdeztem, még a végén kiderül, hogy...De ne is fejezzük be a gondolatot. Brrr. Szerencsére erre nem is volt szükség, mert már hallottam is fiam csilingelő hangját: "Mindent!" Phfúú, ez meleg helyzet volt... "Na jó, azért nem  mindent..." Mondja sejtelmes mosollyal a szája szegletében (Magamban: ) "Á! Szóval most jön a fekete leves." Kérdőn nézek rá, ő csillogó szemekkel folytatja. "Ha például jön a kukásautó, akkor onnan már nem tudod kivenni a szemetet." Igaza van. Tényleg nem. Beismerem, ezt az egyet tényleg nem tudnám jól csinálni. :D

Segítség, kamasz lett a gyerekem!

Azt hiszem már valaki, ha jól sejtem Dr. James Dobson, már írt ilyen címmel könyvet, ahol bepillantást nyerhetünk kamasz gyermekünk életébe, vagy inkább gondolatvilágába.
Nekem viszont most húsbavágó a téma, és bár erre készülök születése óta (rendben, szeretek túlozni), most mégis váratlanul ért. 11 éves Slamasztika serdül. Ha még a fizikai érettség nem is látszódik, a lelki problémákat már mélyen átéljük.

Napok óta tartó búskomorságból épp csak kivergődünk és már bele is csöppentünk egy még válságosabb helyzetbe. Bár a búskomorság okára sohasem derült fény, mivel arra maga az átélő sem emlékezett, de közben talált egyéb okokat amiért kár lett volna feladni eme kellemes, bár kissé anya-szomorító állapotot. Szóval most éljük át a világválságot. Nem anyagi jellegűt, pusztán elméletit. Tehát a ruhatár még kielégítő mind mennyiségileg, mind minőségileg. Később biztosan ezen a téren is történnek majd változások, talán erre is visszatérek annak idején. Legújabb anyai szerepem , különösen az elmúlt néhány héten, a lélekbúvár, illetve a lélek-gyógyász. Amikor besokallok akkor történnek meg az olyan problémák mint a mai.

Amikor elpattan egy húr:

Önmagam végére jutva, ima helyett, egy tockos szállt a levegőbe, nem csak úgy céltalanul, hanem nagyon is tudatosan, mégis meglepetésszerűen ért rendeltetési helyére. A tockos új tulajdonosa a sokkos állapothoz hasonlóba került. Mindenesetre semmilyen további kérdésemre nem reagált, ami merőben szokatlan volt korábbi viselkedési normáihoz képest. Azért tisztában voltam vele, hogy Slami büntető eszköztárában a hallgatás az egyik legerősebb fegyver. Ha az ember harcba indul, nem árt ha alaposan felkészül rá. ;) A meglepetés, az a hosszas hallgatás, majd sírás utáni első mondata volt: "Semmi értelme az életemnek!" Hát ezzel szépen el is ment a délutánunk, de lehet, hogy akkor nem is kéne ennyit aggódnom, mert ki tudja, talán másoknál napok, esetleg hetek telnek el ilyen kellemesnek egyáltalán nem mondható hangulatban.
Röviden, a tockos birtokosa számára befejeződött erre a napra a tanulás, ami még el sem kezdődött igazán. (Sóhaj) Ilyen nap is van.

...és egy villanykapcsoló ide nem kapcsolódó története:

A sok gyerekben az is jó, hogy nagy valószínűséggel nem mindenki egyszerre depressziós. Ez alól mi sem vagyunk kivételek. Míg mi lelkiztünk, Kabóca megépítette, saját elgondolása alapján, mégis tökéletesen, egy elektromos megszakító LEGO modelljét, kapcsolóval egybekötve.

Mondjuk nem tudom mi látszik a képen, de a jobb oldalon a nagy fehér lappal lehet "fel- illetve lekapcsolni a villanyt". 

Hogy harmadikban miért nem tanulunk fizikát? Sebaj, a mérlegem ettől kissé visszabillent. Röviddel ezután helyreállt a lelki békém. Tini lánykám is túlélte a megrázkódtatásokat. Talán pár év múlva már csak nevetünk ezeken a hangulat-rohamokon.
Ma már ismét boldog család vagyunk. :) Ezt a napot ki kellett írjam magamból.
Most imádkozom előrelátó bölcsességért, higgadságért és vas idegekért. ;) De  komolyan.

Ui.: Isten mindenkinek ad bölcsességet, aki kéri (Biblia: Jakab levele 1. fejezet 5. vers). Légy bölcsebb kedves olvasóm, mint én voltam! Bölcsességet kérni sosem késő, még akkor sem ha történetesen depis tinijeink vannak.

     Szeretettel: 

Már tudok biciklizni

Fehér Sólyom nemrég megtanult biciklizni. Nagyon büszke a tudományára, és valóban nagyon ügyes. Tud állva, félkézzel, és "maxon" (=nagyon gyorsan) is hajtani, sőt farolni is. Azért van még mit tanulni...
Az esős időben való kerékpározás tudományát még nem sajátította el teljesen, és szerintem nem árt, ha takarítási szokásain is változtat egy kicsit. A vizes aszfaltot arccal törölte fel. Aúúú.  Katonadolog! Másnap már, plezúros és még mindig feldagadt arccal, azért sírt, mert nem biciklivel jöttünk haza az oviból. Este találkozott a nagymamával is, aki még nem értesült a balesetről, de a látvány sokkoló volt. "Mi történt az arcocskáddal?" - kérdezte elhűlten. Mire Fehér Sólyom büszkén válaszolt: "Már tudok biciklizni."

Itthon tanulunk, de most már tényleg

Eddig nem sokat írtam az itthon tanulásunkról. Ennek egyik oka az volt, hogy nem éreztem tanulásnak amit csináltunk. Itthon csináltunk  ugyan dolgokat, de azért ezt tanulásnak nevezni azért mégiscsak túlzás. Férjem nagyon lelkes, én azonban kicsit elkámpicsorodtam. Egyik este összedugtuk a fejünket, rövid ima, és megszületett a(z új) rend. Régi igazából nem is volt. A lényeg, hogy most van és működni látszik.
Hosszabb kínlódás után sikerült úgy összehangolni a három gyerek óráit, hogy mindenkivel tudjak tanulni, mialatt a másik kettő önálló munkát végez. És hát mi sem természetesebb, a háztartást most kis időre hanyagoljuk... Bár tegnap váratlan vendégek érkeztek, és 15 perc alatt olyan rendet teremtettünk, hogy aki látta volna az "előtte" ill. az "utána" lévő állapotok közti különbséget az most biztosan javasolná, hogy tegyük be a Guiness könyvbe. :-) Köszönet érte a családnak. Mindenki segített. Na, ilyen se történik minden nap. Töredelmesen be kell valljam, nem ártana, ha ismét belekezdenénk a flyladys programba, de ez most nem ide tartozik.
Visszatérve új programunkhoz, amire nekem igazán szükségem volt..., az egy új időmérő, amit már ki is néztem az IKEÁ-ban. Vagy talán mégsem?  Mindenesetre amíg nem jutok el odáig, megfelel a régi konyhai is. Ez van. (sóhaj)
A jó hír viszont, hogy míg korábban minden napom szétfolyt, most elővettem az időmérőt, és eltökélten elindítottam a visszaszámlálást. Persze csúsztunk, de már ismerem magam ennyire, és nagy időráhagyásokkal kalkuláltam. Szuper volt. Az egész délutánunk szabaddá vált, délelőtt még tornáztunk is (fantasztikus, nem?), és mindent elvégeztünk amit célul tűztünk ki. Hurráááá!
A csúcson kell abbahagyni, úgyhogy mára ennyi.
Köszönöm Istenem, hogy segítettél.

Mondjam, vagy ne mondjam?

Emlékeztető magamnak, de hátha másoknak is segít.

Gyakran látom, hogy mások ugyanazt a hibát követik el amit, már korábban én is. Szóljak, ne szóljak? Sokszor gondolok arra milyen jó lett volna, ha bizonyos dolgokat már korábban tudok, mennyi mindent elkerülhettünk volna...Bárcsak valaki megmondta volna azt amit ma már én is tudok! Látok néha házasságokat tönkremenni, pedig meg lehetett volna menteni. Látok gyerekeket küszködni, pedig lenne rá lehetőség, hogy segítsenek rajta a szülők, vagy szakemberek. No, nem azért, mert én ilyen fantasztikusan okos vagyok és már minden a kisujjamban van. De mindannyian átélünk, megtapasztalunk dolgokat, átmegyünk nehézségeken, megpróbáltatásokon, és szeretnénk, de inkább csak a magam nevében nyilatkozom, szeretném másoknak is átadni a megszerzett tudást.
A bökkenő csak ott van, hogy nem bírjuk elviselni a kéretlen kritizálást, kiigazítást, akarom mondani jó tanácsot. De elnézést, megint csak a magam nevében beszélnék (írnék): ÉN nem tudom elviselni a kritizálást. Pláne, ha még igaza is van a másiknak... Egyszerűen beletapos a lelkivilágomba. Igen, én is, valahol belül, teljesen tisztában vagyok az elkövetett hibáimmal... De minek ezt újra felemlegetni, miközben titokban reménykedünk (ühüm...reménykedek), hogy talán mások észre sem vették, vagy talán nem is vétettünk (nem megy ez nekem...vétettem) akkorát. Persze a lelkiismeretem bent ordibál, hogy mekkora m..ha vagyok:" Köszönöm, nekem ennyi is elég! Nem kell, hogy te is rátégy még egy lapáttal...és most már azért sem hallgatok rád!"
Röviden, nehéz szembesülni a hibáinkkal. Ezért vagyok különösen hálás Istennek, hogy amikor Ő mutat rá a vakfoltjaimra, az  sohasem kritika formájában jön, hanem olyan az, mint amikor a sötétszobában felkapcsolják a villanyt, és mindent tisztán látok.
Ezzel szemben, amikor látjuk a másik hibáját, a tudtára szeretnénk ezt adni. Különösen, ha az illető látszólag nem vesz róla tudomást. Borzasztó...!
Miért is? 3 jó, helyesebben, rossz okunk is lehet rá. Lehet, hogy valaki talál többet is. ;o)
1. Jobban érzem magam tőle:
    -Mert ugye mások szemében a szálkát...
    -Lám-lám, nem csak én vagyok idióta.
2. Hirtelen felindulásból:
    - ez  a tuti "siker", így biztosak lehetünk, hogy az ellenkezőjét érjük el annak amit  akarunk. + Máris szereztünk egy ellenséget magunknak.
3. Jó szándékból, (építő kritika) mert látom, hogy magának vagy másoknak mekkora kárt okoz.
Igazán sajnálatos, de ez az út is gyakran a pokolba vezet. :-(
Bármilyen jó szándék is vezérel, a legtöbb ember, ha nincs bizalmi kapcsolatban velünk, nem fogadja el a jótanácsunkat. Az életben annyi csalódás éri az embert, miért pont mi lennénk azok, akik nem akarjuk átverni. Más részről, gyakran mi csak bizonyos szituációkat látunk, helyzeteket, amiknek nem ismerjük sem a hátterét, sem az előzményeit, és magukat az embereket sem. Ez utóbbit még akkor sem, ha egy életet éltünk le vele a legbensőségesebb kapcsolatban. Hiszen melyikünk lát bele a másik fejébe, a másik gondolataiba. Erre csak egy személy volt képes, Jézus. Ő megtehette, hogy a farizeusokat viperák fajzatjainak nevezte. Jó oka volt rá, hiszen minden gondolatukat, tettüket ismerte.
Abban, hogy hogyan ítéljek meg másokat, sokat segített a következő történet, amit egy ismerősöm (nevezzük most Gábornak) mesélt el.
Gábor fiatal hívő volt, minden hétvégén elment egy lelkipásztor vezetésével és néhány más hívővel, bibliatanulmányt tartani egy vidéki városba. Az egyik csapattag azonban gyakran elkésett, ezért ők sem értek ki időben a tanulmányozásra, sőt időnként el se ment az illető, így egyáltalán nem lehetett rá számítani. Állandó nehézséget okozott, hogy megszervezzék ki mit fog csinálni, ki fog beugrani ennek a "fekete báránynak" a helyére. A lelkipásztor azonban soha egy rossz szót nem szólt, soha egy megjegyzést sem tett, hogy már megint miért késett, hogy nem lehet rá számítani. Gábor nagyon különösnek találta a pásztor viselkedését, hiszen volt, hogy emiatt semmi nem lett a bibliatanulmányozásból, bár csodák csodája, az emberek mindig várták őket. Gábor tehát úgy döntött, megkérdezi a lelkipásztort, miért nem rakja ki a szűrét ennek a teljesen megbízhatatlan csapattagnak. Már rég meg kellett volna tenni. Talán túlságosan engedékeny...
Ezt a választ kapta: "Ez az ember amikor csak tud eljön, hogy segítsen, hogy az Igét hallja és megoszthassa azt másokkal. Csak sajnos, súlyos betegségben szenved, néha olyan fájdalmai vannak, hogy nem bír felkelni sem, nem képes eljönni. De ő a leghűségesebb tanítványom, még soha nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, amikor fel tudott kelni"
Arcpirító... Jó lecke volt. Gyakran jut eszembe ez a történet, amikor látok valakit hibázni, vagy helytelenül cselekedni. Olyan könnyű megítélni a másikat...
Most akkor inkább hallgassak? Hát igen, azt hiszem jobb ezt a munkát Istenre bízni.  Szerintem.

Szívesen olvasok más véleményeket is. Csak óvatosan a kritikával! ;o)

Jó itthon

Jó itthon. Eredetileg arról akartam írni, hogy milyen jó hazajönni a kórházból, de aztán más jutott az eszembe. Nevezetesen, hogy jó együtt itthon. Tanuljuk egymást, ha lehet ilyet mondani. Vas élezi a vasat. Vannak súrlódások, de a bosszúságok mellett sokkal több és nagyobb az öröm. Ahogy ezt valószínűleg előttem már sokan megírták: együtt játszunk, főzünk, takarítunk, kirándulunk... Lassan formálódunk, ahogy Isten alakít minket. Annyira örülök, hogy ennek részese lehetek.

A tananyaggal ismét nem haladtunk valami fényesen, de újból csak az derült ki, hogy bár 2 hét szinte teljesen kiesett, mégsem behozhatatlan a lemaradásunk. A férjemnek igaza lett. 10-15 perc aktív tanulás többet ér a 45 perces ücsörgésnél, amikor "jól el vagyok amíg a tanár nem engem zaklat". Tisztelet a kivételnek. Itthon nincs ilyen üresjárat. Persze vannak szünetek, de a felfrissülés után nincs ám lébecolás.

Ami hátrány sok gyereknél, hogy nem tudok egyszerre foglalkozni velük, az előny is lehet, mert ilyenkor van lehetőség, hogy egymást tanítsák. Micsoda nagy szavak... de tényleg így van. Remek alkalom az ismétlésre, és azt hiszem nincs jobb módszer a tanulásra, mint a tanítás. Ki ne élvezné az én-ezt- már-tudom-szívesen-segítek érzést? Ráadásul tegyük fel, ami természetesen nem igaz, Manó most nem tanulja meg a történelmet, majd tanul jövőre a húgával, vagy 2 év múlva az öccsével, aki meg már mindent legalább kétszer hallott addigra (mégha egyenlőre nem is mindent ért belőle). Íme az első kézzelfogható, helyesebben füllel jól hallható eredmény: Tündérke többet beszél angolul mint a nagyok. Múltkor Apa ölébe mászott a gépnél, majd nagyon határozottan közölte: "Apa, nézzük Peppa pig, NOW!" Ellenállhatatlan!

Jó lenne ezt a lehetőséget minél jobban kiaknázni. Ez is egy jó imatéma, na nem mintha hiányunk lenne ezen a területen. Mindig van miért imádkozni. ;o)

Őszinteség

Mialatt a kórházban voltam, gyermekeim a nagymamánál szünidőztek. Így sajnos, az ott töltött időszakról, bár teljesen megbízható forrásból, de csak másodkézből értesülhettem. És hogy mennyire jó helyen voltak, ahol igazán szeretnek lenni, az mindjárt kiderül:
Nagyi: "Gyerekek, imádkozzunk, hogy anya minél hamarabb hazajöhessen a kórházból!"
Fehér Sólyom: "Én nem imádkozom! Én sokáig itt akarok maradni!"
:D

Isten hűséges

Isten hűséges.... Hétfőn (ez csak szerdán derült ki) műtenek, ha... de, már elnézést a kifejezésért, köpni nyelni nincs időm. Hirtelen annyi minden közbejött, hogy örülök, ha jut néhány perc a kikapcsolódásra.
A barátnőm hirtelen bejelentkezett, hogy most indulnak hozzánk, itt alszanak, mert ma le kell adja a kocsiját. Végre megjött a japán alkatrész amire már két hete várnak, és elindulhatnak családostul (4 gyerekkel) hamarosan Angliába a férje után. Mivel nekik is minden bizonytalan volt, egy baráti házaspár, aki szeretett volna elbúcsúzni tőlük, holnap szintén idejönnek. Szombatra férjemmel meghívtuk a tiniket, mivel a műtét időpontja eredetileg március vége előtt nem volt várható. Vasárnap délelőtt vasárnapi iskola, utána családi ebéd, és már indulhatok a kórházba. Összepakolni se lesz időm, és szép hálóingem sincs, de talán még csúnya se. Ja, és itthon tanulunk, úgyhogy valamit össze kell állítsak amit tanulhatnak nélkülem is a kismanók. Kivel is...? Még ez is kérdés, bár vannak már önkéntesek, csak azt hiszem, nem tudják mire vállalkoznak. 5 gyerek azért az sok, nem? Mindegy, Isten tudja mit akar, és hogy mi lesz a legjobb a számunkra. Lehet, hogy mégsem hétfő az a nap? Még jó hogy nincs időm ilyeneken törni a fejem! He-he!

Nem felejtettem el, csak...

...nem tudtam mit kezdjek a díjakkal amiket kaptam. Őszinte leszek, és nem  áll szándékomban senkit sem megbántani, de sajnos nem mindig találom meg a megfelelő szavakat. Mindenekelőtt köszönöm Náncsi és Bergamott, hogy rám gondoltatok. Nagyon jól esett, és éppen akkor kaptam, amikor be akartam fejezni a blog írást. Hát döntsétek el ti, hogy jól jártatok-e. Továbbadni nem fogom őket, mert azokra a levelekre emlékeztetnek, amiket tovább kellett küldeni még X embernek, és akkor nagy jutalmat kaphattál volna, de ha nálad szakadt meg a lánc, akkor a világ legszerencsétlenebb emberévé tetted magad. Bergamott díjához még hozzátartozik egy kérés, hogy mondani kell magamról 7 dolgot. Ennek szívesen eleget teszek.
Néhány dolog magamról, csakúgy számolás nélkül:
Talán kiderült az előbb, hogy nem kedvelem a díjakat. Jobban örülök a hozzászólásoknak, bátorításoknak.
A kritikát nehezen viselem.
Szeretek száguldani.
Kedvencem a spenót. (Biztos a vashiányom miatt. :D)
Sosem akartam kilógni a sorból, de ez ritkán sikerült. Bár az utcán nem vagyok feltűnő jelenség, hacsak nem a gyerekeim, vagy a férjem társaságában. ;o)
20 éve járok Istennel, és ez volt életem legjobb döntése.
Életem 2. legjobb döntése pedig, hogy hozzámentem a férjemhez. :o))))))

"Kismama-szindróma"

Most már nem lehet tovább halasztgatni szótlanságom, mert kitört rajtam a "kismama-szindróma". Aki hosszabb időt töltött otthon a gyermekével az bizonyára tudja miről beszélek. Ez az, amikor egy idő után nincs az embernek más témája mint a saját cuki gyermeke, és mire észbekap, már egészen biztosan túl sokat beszélt olyan témáról ami másokat egyáltalán, vagy alig érdekel. Ezért jó írni, mert azt senkinek sem kell illemből végig hallgatni, vagy olvasni. Akinek van kedve, olvassa! :-))
Most már 3 hete itthon tanulunk, és kezdünk ráhangolódni egymásra. Ahogy kell, mindenkinek voltak elépzelései, sőt az elvetemültebbjének még elvárásai is, az itthon tanulással kapcsolatban. Azt hiszem az első csalódásainkon mindannyian túl estünk, és, bár szinte hihetetlen, még mindenki itthon akar tanulni. :)
Az interneten kószálva rengeteg információt szereztem arról, hogy hogyan "kell" itthon tanítani. A magam józan eszére hagyatkozva levontam az általános következtetéseket és megálmodtam a napjainkat. Mondanom se kell, hogy ez az álom-megvalósulás még várat magára, és már nem is vagyok biztos benne, hogy szeretném ha valósággá válnának elképzeléseim. Hogy csak egyet említsek a sok közül: szinte mindenhol, ahol sok gyereket tanítanak otthon, bevált módszer, hogy a kicsikkel foglalkoznak délelőtt, aztán jöhetnek a nagyobbak. Két hét keserves szenvedés után rá kellett eszméljek, nálunk nem járható ez az út. Kabóca egyáltalán nem volt hajlandó tanulni. Semmit. Még Virág csodálatos játékai sem érték el a céljukat, pedig olyan büszke voltam magamra, hogy végre megértettem a bingó játékszabályát. Biztosra akartam menni, ezért egy régi anyagot vettünk át vele, hogy legyen egy kis sikerélménye. Nem részletezem, de nagy bömbölés lett a vége, mert nem ő nyert, pedig tudta a helyes válaszokat. De aznap a szerencsecsillag nem neki kedvezett. Miután eljutottam ötlettáram és önmagam végére, imádkoztunk. (Miért kell ezt nekünk embereknek ilyen sokáig húzni?) Isten nem késlekedett a válasszal, már másnap jött is a segítség. Mivel így senkivel sem tudtunk haladni az anyaggal, a következő reggel azt mondtam, most a nagyoknak van szüksége a segítségemre. Kabócát pedig kiengedtem játszani. Legalább Tündérke sem volt láb alatt. Két legyet egy csapásra... Kabócával madarat lehetett volna fogatni. Naná! Tanulás helyett játék... Hiszen pont így képzelte az itthon tanulást is. De az igazi nagy fogás csak ezután jött. Délután simán elővettük a nagy ívben kerülendő olvasókönyvet, és a még nagyobb ívben kerülendő Mátyás anyja című verset nemcsak elolvastuk, de csodás rajz is született belőle.

Tiniszépség

A hétvégeken nálunk gyakori a gyereksereg. Szinte mindig itt alszik valaki a barátok közül. Én nagyon élvezem. Néha mikor csak a szűk család vacsorázik, vagy ebédel együtt, hiányérzetem van. És nem csak nekem... "Csak heten vagyunk?" Hangzik csalódottan a kérdés.

Legutóbb mindannyiunk megelégedésére zsúfolásig tele volt a ház. Mindkét nap vagy egy tucat gyerek hemzsegett körülöttünk.

Szombaton mini-tini találkozót tartottunk. Néhány drámajáték után, ami segített a félénkebbeknek is feloldódni, bekapcsolódni a beszélgetésbe, és nem utolsósorban, amit mindenki élvezett,  közösen készítettük el a harapnivalót.
Szeretem az egyszerű, de nagyszerű dolgokat. (Ki nem?) Ezt a délutánt ennek jegyében töltöttük. Az előbb említett drámajátékban éppen ez a fantasztikus, szinte semmilyen eszközt nem igényel, belebújhatunk valakinek vagy valaminek a bőrébe és kimondhatjuk, megmutathatjuk a saját érzéseinket, gondolatainkat, ugyanakkor megismerhetjük másokét is. Mi 3 játékot játszottunk, egyenlőre csak a saját bőrünkbe bújva. (1)Becenevek: mindenki elmondta milyen becenevei voltak, melyiket szereti, melyiket nem. (2)Félmondatok: ahányan voltunk annyi papírdarabra felírtam egy-egy félmondatot, pl.: "De jó lenne, ha...", vagy "Attól félek, hogy...", aztán mindenki húzott egy cetlit, és befejezte a mondatot.  Mivel a gyerekek nagy része kiművelt vasárnapi-iskolás, résen kellett lenni, hogy ne csak sablonválaszokat kapjunk, mert ugye azt tudják, hogy a jó válasz biztosan Jézus... :-). A 3. feladat volt a legnagyobb kihívás, a (3)Tükör: a tenyerünkbe, azaz a tükörbe nézve mondtunk valamit, ami tetszik az arcunkon, a következő körben, hálát adtunk Istennek érte. Kicsit elszomorít, bár nem volt meglepő, hogy még ezeknek az alig-tiniknek (10-12évesek) is milyen rossz az önképük. Hát, volt miről beszélgetni. Végül, megnéztük ezt az 1 perces kisfilmet, hogy megtudjuk "miből lesz a cserebogár".

Hatásos volt. A gyerekek nem hagyták kommentár nélkül. Szerintem ezt minden tininek látni kellene.

A vasárnap csendesebben telt, a barátaink és a szüleim meghitt társaságában. A 9 gyereknek szinte a hangját se lehetett hallani. Mivel a gyerekricsaj a tetőtérből alig szűrődik le. ;-)

Mi sül ki még ebből?

Még 2010-ben történt... azaz tegnap. ;-)
Újabb bizonyíték, hogy nem csak a mesékben léteznek csodák.
Férjemmel gyakran szerettünk volna közös hobbit, vagy csak úgy együtt tenni, alkotni valami kreatívat. Úgy értem, nem csupán egy-egy alkalommal, hanem rendszeresen. Annyira különbözünk azonban egymástól, hogy egy idő után lehetetlennek tűnt a feladat.
Jómagam szeretek időnként főzőcskézni, de nem vagyok egy konyhatündér, gasztroblogot pedig egészen biztosan nem tudnék vezetni. ("Ra-gaszto-blogot" már inkább, imádok ragasztgatni.) Férjem utoljára a házasságunk előtt főzött nekem egy spenótfőzeléket (mellesleg igen ízleteset). Sajnos konyhaművészetének mindmáig csupán ez a kettő (értsd: első és utolsó) alkotása ismeretes. Ezek után bármennyire is hihetetlen, de nem a sütés-főzéshez kapcsolódó közös érdektelenség vált hobbinkká, épp ellenkezőleg... Na jóóó, még mindig nincs közös hobbink, de azt hiszem ez a kép önmagáért beszél:

Tíz-egynéhány házasságban eltöltött év után, vállvetve készítettük el az ebédet.  Ráadásul mindketten nagyon élveztük. Mindig ilyesmiről álmodoztam. Ez is Isten szerető kedvessége.
Ki tudja, mi sül ki még ebből? :-D