"Tanuld meg... szelíd vagyok!"

Talán nem  annyira meglepő, hogy a fenti sorokat nem rólam írták. A szelídség nem tartozik az erősségeim közé, bár nem vagyok elhivatva arra, hogy bárkit megítéljek, még magamat se. De hála Istennek Istenért, aki nem a gyengeségeimre tekint! :)
"Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok" mondja Jézus, Máté evangéliumában a 11. fejezet 29. versében. Az én átfogalmazásomban ez most így hangzik: amikor én ordítok, Ő ajándékot ad és szelíden tanít. Valahogy így:

Szülői értekezleten voltam, leendő elsősöm első szülőijén. Nagyon bosszankodtam, mert jó lett volna otthon befejezni Kabócával a félbehagyott teszteket, de semmire sem volt időm. Mire hazaértünk Fehér Sólyommal az oviból, már úton kellett volna legyek. Csak a szokásos, csak a szokásos... A késés kiváltó oka is közvetve a befejezetlen teszt volt, amivel nem haladtunk a megfelelő tempóban. A feszültség bennem csak növekedett, látván Kabóca szemmel látható érdektelenségét. Ami  persze nem volt az, de mikor sietek, nincs időm átrágni magam az események miértjein. Jön a retorzió, a hangmagasság emelkedik, mígnem arra a gondolatra jutok, hogy jobb lett volna előbb gondosan becsukni minden nyílászárót. Mindegy, különben is, kit érdekel. 2 utcával följebb úgysem ismernek, és a szomszédok sem tökéletesek. Elindulok. Előtte még sebtében fölhúzom magam egy-két apróságon, de remélem, hogy a vezetés alatt lehiggadok majd. Félúton hirtelen belém hasít a felismerés, hogy nem is ma van a szülői, most valahol máshol kellene lennem. A nagy rohanásban nem néztem rá még egyszer a naptárra. "Lehet, hogy ma van Fehér Sólyom évzárója? Nem, biztosan szóltak volna az oviban, mielőtt hazaindultam vele." Mindegy. Egy gyors telefon, és már száguldok is az iskolába. Csoda, mégsem késtem el! Bár semmi jelentősége, mert csupa érdektelen téma, amit már úgy is tudok, hiszen a 3 nagyobb is idejár. Aztán hamarosan kiderül, mikor körbeadják az idei előkészítősök füzeteit, könyveit, hogy mégsem volt jó döntés az előkészítő, mert a fecskefarok íráson kívül már mindent tud, amit egy előkészítősnek tudnia kell. Ráadásul a könyvet amit használnak, itthon is , az oviban is kitöltötte végig. :( Aztán jönnek a szülői kérdések. Teljesen hidegen hagynak. Már mennék, de meg kell beszéljem, hogy Fehér Sólyomnak mégis elsőbe kellene járni, de legalábbis elsős tankönyvek kellenének. Túlélem, megbeszéljük. Mehet az előkészítő, az elsős könyvekkel együtt. Hála Istennek ezért az iskoláért, és a vezetőség rugalmasságáért! Legalább jövőre nem kell rohannunk az anyaggal. Mégsem mentem hiába.
Ráadásul még egy  "ajándékot" is hazavittem. A tanító néni elmesélte, hogyan neveli, segíti a kis diákokat. Ilyeneket mond például: "Nem baj , ha nem jó! Annak fogok örülni, ha megpróbálod." Aztán mást is mondott még: "Megpróbálok családias légkört teremteni, hogy otthon érezzék magukat a gyerekek." Telitalálat mindkettő. Még jó, hogy otthon tanítom a gyerekeket, így nem kell rekedtre kiabálnia magát a tanító néninek, hogy az iskolásaim igazán otthon érezhessék magukat... :( Eszembe jutott, hogy hagytam otthon Kabócát teljesen elkeseredve. Megjegyzem, profin tud elkeseredni. ;o)
Mindenesetre ezt a két mondatot hazahoztam. Bár már megvacsoráztak mire beléptem az ajtón, mégis egy kis bocsánat kérés és bátorítás után a félbe hagyott teszt is hamarosan elkészült. (Csak, hogy egyértelmű legyek, én kértem bocsánatot.)
Az ajándéknak a többiek is örültek, és azt hiszem, mindannyian otthon éreztük magunkat. :o)


Szeretem, ahogy Isten minden helyzetet fel tud használni, hogy szelíden tanítson minket. Megvárja a megfelelő alkalmat, de nem ordítja az arcunkba, hogy mennyire ostobák vagyunk, pedig Ő megtehetné.