Újabb bizonyíték, hogy nem csak a mesékben léteznek csodák.
Férjemmel gyakran szerettünk volna közös hobbit, vagy csak úgy együtt tenni, alkotni valami kreatívat. Úgy értem, nem csupán egy-egy alkalommal, hanem rendszeresen. Annyira különbözünk azonban egymástól, hogy egy idő után lehetetlennek tűnt a feladat.
Jómagam szeretek időnként főzőcskézni, de nem vagyok egy konyhatündér, gasztroblogot pedig egészen biztosan nem tudnék vezetni. ("Ra-gaszto-blogot" már inkább, imádok ragasztgatni.) Férjem utoljára a házasságunk előtt főzött nekem egy spenótfőzeléket (mellesleg igen ízleteset). Sajnos konyhaművészetének mindmáig csupán ez a kettő (értsd: első és utolsó) alkotása ismeretes. Ezek után bármennyire is hihetetlen, de nem a sütés-főzéshez kapcsolódó közös érdektelenség vált hobbinkká, épp ellenkezőleg... Na jóóó, még mindig nincs közös hobbink, de azt hiszem ez a kép önmagáért beszél:
Tíz-egynéhány házasságban eltöltött év után, vállvetve készítettük el az ebédet. Ráadásul mindketten nagyon élveztük. Mindig ilyesmiről álmodoztam. Ez is Isten szerető kedvessége.
Ki tudja, mi sül ki még ebből? :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése