A minap meséltem a férjemnek milyen jó ez az itthontanítás. A fiúknak van lehetőségük Bibliaolvasással kezdeni a napot, amit reggeli közben meg is beszélünk. "Még jó hogy nem jut eszükbe megkérdezni, hogy anya és te mit olvastál?" - tettem hozzá némi öniróniával. Mert én folyton kapkodom. "Bárcsak egy nap 36 órából állna! Mostanában nincs időm semmire!" - panaszkodtam magamban. Régen sem voltam valami ügyes szervező, de amióta itthon tanítok, kifolynak a napok a kezemből. Semmi idő nem jut magamra, de néha fontosabb dolgok is elmaradnak.
Nemrég összeszedtem magam és készítettem egy táblázatot a gyerekeknek, hogy hogyan takarítsuk a lakást együtt, sőt egy reggeli rutint is összeállítottam. Remekül működik. Gondoltam magamnak is kellene valami ilyesmi. Lenne egy nap, vagy egy napszak, vagy egy órácska hetente ami az én időm lenne. Én napom?" Na ja, kinek van ideje Bibliát olvasgatni, imádkozni, amikor annyi fontos dolog van az életben!
De még a gondolat végére sem értem amikor megszólalt az a bizonyos szelíd, halk hang: "...és mikor lesz az
"Keressétek először az Isten országát!" - emlékeztetett Isten a Bibliaidézetre. Még sosem gondoltam erre a versre ebben a megvilágításban. Ha kevés az időd, először tölts időt az Úrral, és jut idő talán még magadra is. "...és minden egyéb megadatik néktek".
Szóval, újratervezés.
Most tehát ez a tervem: időt tölteni Istennel, imádkozni, Bibliát olvasni. Hiszem, hogy Isten megadja nekem azt az időt is amit magamra szántam volna és nem kell elhanyagoljam magam, sőt... még blogot is írhatok.
Tarts ki ebben, minden napot Istennel kezdd!
VálaszTörléspepita